A fogyasztáscsökkenést nem fogom érezni, ebben szinte biztos vagyok. Ez egy amúgy is elég precíz kis gép, olyanoknál szokott látványos lenni, akik - jellemzően amcsi - böhömnagy motorokkal szerelt gépekkel járnak.
Címkék: offtopic fogyasztás kalkulátor benzin költség megtérülés
Na tegnap este végre beszereltem a káundencsi-szürcsit. Reggel nem sikerült, mert az az egyetlen csavar ami tartotta olyan brutál meg volt húzva, hogy kellett hozzá valami normális kulcs, ami meg nem volt a farzsebemben. Szóval este bepakoltam a szűrőt, szépen rá a házra a matricát, hogy kéretik nem kicserélni, mert ez egy one million mile filter.
Aztán csak nem bírtam ki, mentem egy kört Budaörs felé a pályán, szigorúan 4000 fölött tartva a fordulatot, meg a tök üres fel/lehajtón 20-ig lassítva, hogy legyen honnan gyorsítani.
A tapasztalat?
Szépen felpörgő motor, egészséges hang, érzésre élénkebb gyorsulás, mozdulatlan átlagfogyasztással.
Persze, gondoljunk bele ebbe egy kicsit. Ennek nagy része vagy picológia, vagy nem. Vagy beképzelem magamnak, hogy jobb, vagy tényleg jobb. A mozdulatlan átlagfogyival meg az a helyzet, hogy így az eddigi 200km-re amit mentem a tankból, hogy most ráhajtottam 20-at, az kb akkor látszott volna meg ( = moccant volna egy tizedet az átlagmérő ), ha ez alatt a 20 km alatt vagy egy teljes literrel többet / kevesebbet eszik.
Szóval azon kívül, hogy tegnap örömködtem egy sort, igazából még nem tudok érdemben nyilatkozni :)
Címkék: offtopic benzin
Hájippiájjéé. Megjött végre a külföldiából rendelt hájperformansz légszűrő. Korábbi posztokban már említettem, ez a kulcs összetevő amit terveztem még az etanol átalakítás előtt beépíteni. Merthogy ugye egy ilyen szűrő több levegőt ad a motornak, amitől az gyorsabban tud felpörögni, élénkebb lesz, és egyes modellek esetében teljesítmény növekedés és/vagy fogyasztás csökkenés is tapasztalható. A fogyasztáscsökkenést nem fogom érezni, ebben szinte biztos vagyok. Ez egy amúgy is elég precíz kis gép, olyanoknál szokott látványos lenni, akik - jellemzően amcsi - böhömnagy motorokkal szerelt gépekkel járnak. Hallottam már 1.5 literes csökkenést is, igaz egy kicsit idősebb 7-es bömbi tulajtól. Mármint a bömbi volt az idősebb, nem a tulaj. Na mind1 :P Meg a bömbi nem is amcsi. De a K&N meg az, és az oldalukon sok amcsi kocsival példállóznak.
nadeösszevisszacsapongok
Szóval hogy miért kell ezt még etanol átalakítás előtt?
Egyrészt, hogy legyen mihez mérni a motor élénkséget, meg az esetleges szűrőcsere utáni fogyasztás változást. Aztán ott van még az is, hogy egy átalakítót, akármilyen kifinomult is, azért kell finomhangolni, azt meg szerintem jobb akkor megejteni, mikor már a kocsin motorikusan nem változtatok, még ilyen kismértékben sem.
Címkék: offtopic mérés benzin
A havi nyerőszám a 7-es. Ezt a számot mutatja az átlagfogyasztásmérőm a műszerfalon. Mindegy mit csinálok. De tényleg mindegy. Na jó, ha tankolás után nullázok, és padlógázzal indulok a kútról, akkor vagy 10 másodpercre felugrik 18-ra, de ennyi. A munkábajárós napi út is hét, meg a hétvégi autópályás 130 is hét. Kisebb eltérések elő tudnak fordulni, pl belvárosban araszoláskor felkúszik 7.5-re, de pár kilométerrel később visszasimul. Ugyanígy, ha autópályán óra szerint megyek 130-at - ami kb 125, akkor 6.8.
A lényegen igazából nem változtat, az bizony fixen hét és kész. Vagy mégsem? Gondoltam csak nem hiszek én annak a kis számlálónak így vakon. Utánaszámoltam, és be is jött a kis lódítás: hét és fél az :) ... ami egyébként városban bőven várakozáson felüli ( ... vagy hát aluli :P ) extrém kurvajó adat, autópályán meg simán okés.
Címkék: offtopic teljesítmény költség
Igaz, a blog egyik alapelve, hogy nincs marketing rizsa és részrehajlás, de talán most az egyszer kivételt tehetek, főleg, hogy offtopic a téma. Adott az a bizonyos 18 éves járgány - a blog főhőse. Nem mai darab már, az együtt töltött három év alatt hozzászoktam, hogy tütü bizonyos pontokon kicsit több odafigyelést igényel egy fiatalabb autónál. Nem túl veszélyes dolgok ezek, de azért van köztük egy-egy, ami valamivel komolyabbnak hat.
Az egyik ilyen a kormányszervó. Ebből szépen lassan könnyezik az olaj. Semmi gond nincs ezzel, csak időnként rá kell pillantani a folyadékszintre, és utánatölteni fél decit, ha úgy látjuk lecsökkent.
A másik odafigyelős történet a motorolaj. Ez talán komolyan hangzik, de mint az utolsó műszaki vizsgával egybekötött zöldkártya vizsgálat is kimutatta, igazából nem az. A gép nem megeszi az olajat, inkább csak valahol - a szervóhoz hasonlóan - egészen lassan kikönnyezi magából. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy miután egy napot áll a járgány, megjelenik alatta a szokásos kis "üzemi olajcsepp". Ez így megy már mióta nálam van. A csepp mérete nemigen változik... azaz nemigen változott, egészen máig.
Az előző posztban említettem, hogy pár napja volt egy olajcsere. Azt viszont nem mondtam, hogy egy nem túl drága és nem túl olcsó olajat választottam, méghozzá - bedőlve a marketing rizsának - egy olyat, amit kifejezetten sokat futott kocsikhoz fejlesztettek ki. Na persze ... gondolta Stirlic.
Pedig IGEN!
Az a nagy helyzet, hogy az üzemi olajcseppem bizony szőrén-szálán eltűnt!
Örülés volt ám, nem kicsi, mikor ezt konstatáltam :)
A konkrét olaj amit használtam a Valvoline MaxLife 10w40. Azért írom le ezt így kerek perec, mert ekkora pozitív csalódás után azt mondom, akinek idősebb kocsija van hasonló üzemi-cseppel, annak egy próbát egészen biztosan megér a dolog.
Itt még megjegyezném, hogy a Valvoline szerint a "sokat futott" azt jelenti, hogy 100000-nél több van benne... hehe, akkor a 284000 az minek számít? :)