2011.03.29. 16:31

Lassan két hete, hogy az új pusztító nálam lakozik. Egyelőre kb 200 km városi kilométert tesz ki a közös múltunk, az is nagyrészt a szokásos munkábajárós napi 10km oda, 10km vissza. Ebből a 10 km-ből ... (pilla gugli mapsz elő, mérek) ... 4 vagy 7 km (attól függ merre jövök) a 6-os úton tevődik meg, 60-as 70-es táblánál, ami nemigen mondható városi közlekedésnek. Lényeg a lényeg, Pusztító étvágyát nemigen lehet elmozdítani a 7 literről, se le, se föl - ha hihetek persze a fedkomp adatainak. Hondásbácsi - az előző tulaj - szerint nyugodtan elhihetem amit mutat, úgyhogy most örülés van. Igaz, hogy ez nem város, mégis Tütü, az öreg Accord itt 10-et simán benyomott, etanolból meg 13-mat, ha rossz helyen tankoltam, vagy piszok hideg volt, vagy a kettő kombinációja, akkor akár 14-et is.

Az a terv, hogy pár hónapot még tesztelés jelleggel várok az átalakítással, hogy tudjam, mégis mihez mérjem az etanolos menetteljesítményt meg fogyasztást. Pusztító állítólag pályán is megelégszik 6.5 - 7 literrel, de hallottam már 8-at és 5.5-et is. Meglássuk.

A tesztidőszak vége felé első lépésben Tütühöz hasonlóan Pusztító is kap egy jó kis K&N stock replacement légszűrőt. Ez azért jó, mert több levegőt kap a motor, de mivel a gyárival egyező méretű, nem kell átalakítani semmit. Egyszerűen, ahogy egyébként is cserélné az ember, pár csavarral kiszedjük a régit, helyére a K&N és kész. Ezután az éves szűrőcsere helyett egy éves szűrőtisztítás lesz a procedúra. Mit várunk ettől? Nos, alacsonyabb fogyasztást már biztosan nem, - szerintem ennél lejjebb már nincs :) - viszont vehemensebb gázreakciót és élénkebb felpörgést igen. 

Miért nem direktszürcsi? A direktszűrő egyrészt vagy a motortérből szívja a forró levegőt, aminek senki nem örül (erőtlenség, magasabb fogyasztás), vagy lukat kell neki vágni a mottetőn, vagy elcsövezni a lökösig, vagy valahova, ahonnan hideget szívhat, ezek viszont már komoly átalakítások, és persze drágák is. Szóval inkább nem.

A következő lépés egy E85 átalakító. Jelen állás szerint egy E85power a kiszemelt áldozat.
Marketing rizsa nincs, szóval nem is nagyon indoklom a dolgot, én ezt választottam, és kész :) Körbekérdezgettem, találtam pár embert ilyen-olyan fórumon akik ugyanilyen kocsival és átalakítóval próbálkoztak. A várható túlfogyasztásom 30% körül lesz, ami pontosan olyan, mint Tütü esetében a BioETUN-nal. - Tüdümm-csüssz! -

Szóval mivel a kis Pusztító elég szép fogyasztási adatokat produkál, és emellett várhatóan nem túl jó túlfogyasztási mutatókkal rendelkezik, nem sürgetem az átalakítást... persze pár plusz kis forgató-nyútonnak azért örülnék :) Tudom, legyen elég a 154Nm egy egyhatostól, de hát ha egyszer van ott még!

Címkék: fogyasztás átalakítás teljesítmény etanol bioetanol e85 bioetun e85power

 2011.03.19. 17:08

Anno, mikor etanol átalakítót kerestem, nagyon jó lett volna egy táblázat, ahol össze van szedve ki mit tud. Viszonylag hamar rá is találtam erre:
http://www.nkbenzinkut.hu/oesszehasonlito-tablazat.html. Csakhogy azóta telt-múlt az idő, átalakítók jöttek-mentek, fejlődtek, de sajnos a táblázat nem változott. Gyors levélváltás után kiderült, hogy a táblázat szerkesztője nem is tud róla, hogy övé az ország egyetlen igazi ilyen weboldala, ígéretet is tett, hogy igyekszik frissíteni a rajta levő információkat. Sajnos - gondolom időhiány miatt - ez azóta sem történt meg.

Idő közben nekem is szöget ütött a fejembe a dolog. Ezt akár megcsinálhatnám én is! És akkor már legyen igazi webkettes! Lehessen új etanol átalakítót felvinni, lehessen az egyes E85 kitekről véleményt írni, lehessen megmondani, hogy milyen autóval, mekkora motorral, milyen plusz fogyasztást produkáltam, stb. Olyasmire gondoltam, mit a totalcar népítélet. (Ha esetleg eddig nem ismertétek, melegen ajánlott olvasmány autóvásárlás előtt. Eddig a család összes "újkori" kocsijának kiválasztásában szerepe volt.)


Lényeg a lényeg, a gyermek megszületett:

E85 kit összehasonlító táblázat: http://e85kutak.info/osszehasonlito_tablazat.aspx

E85 kit népítélet: http://e85kutak.info/nepitelet.aspx


Használjátok egészséggel, és írjatok jó sok ítéletet, mert igazából a "nép" dönti el, melyik átalakító jó, és melyik nem az.

 

... mert a közösségi webfejlesztés királyság! :D

 

Címkék: közösség átalakítás etanol bioetanol e85 hunflex bioetun átalakított autó e85power

 2010.10.28. 21:22

Ma valami miatt rápillantottam az etanol átalakítóm gyártójának oldalára, és hoppá, van új progi a kütyühöz. Hoppá és új firmware is van :) Nanná hogy kell. Mondjuk release notes nemigen volt mellé, de nyilván nem véletlenül adták ki, jó lesz az. Irány haza, laptop elő, kocsihoz le - még melegecske motorral jobb lesz ez, gondoltam, mert ha netán teljesen elcsesződik a kütyü, akkor sincs gond, hiszen üzemmelegen még kikapcsolt átalakító mellett is beindul a gép tisztán E85-tel, és el lehet vele döcögni a legközelebbi benzinkútig.
Utólag belegondolva ebben a gondolatmenetben persze találtam egy nem kicsi hibát. Merthogy tök jó nekem, hogy elgurulok egy benzinkútig, és ott úgy egyébként mi a retkes pöcshöz kezdek egy kocsival, aminek a tankjában van kb 55 liter etanol ?! Nem azt mondom le lehet szívni, de hát mindenesetre érdekes szitu lett volna.
No, szóval ott tartunk, hogy gyújtás ráadva, adatkábel összedugva, progi elindítva, firmware letöltve, laptop akksi kapacitás még 4-5 órára elég, ugyan mi történhet?
 
Hát pl az, hogy a firmware frissítés gomb megnyomása után a grafikus felület megáll... azaz nem megáll, csak éppen 10 perc elteltével is "Frissítés folyamatban, akár egy percig is eltarthat" van kiírva. Shit. No nem baj, olvastam a gyártó weboldalán, hogy van egy "DOS-os" verzió - nyilván parancssorira gondoltak :) - és azzal minden körülmények között teljes biztonsággal tudok frissíteni. Hááát. Okés, de ahhoz ezt be kellene zárni... firmware frissítés közben.
Már láttam magam előtt a 10 kicsi 5 literes piros kannát, ahogy a kimerültségtől vörösödő fejjel, alkoholgőztől szédülten szívom ki az utolsó deciket a tankból sajnálkozó tekintetű kútkezelők gyűrűjében...

IJ, "Cancel". Tuti? Tuti. Gyújtás le, vissza, indít. És megy :D Progival verzió ellenőriz, fej virul. Ugyan nem frissítettünk, de legalább a régi megvan. Nagy baj már nem lehet, max ígymarad. De bakker ne maradjon már így, akkor is akarom az újat!
Parancssori alkalmazás letölt, leírás keres... nincs. Vagyis van... egy 10 soros txt. Az első öt sor arról szól, hogy nyissak meg egy parancssori ablakot. Köszi.

[off] Egyébként informatikus létemre pár hete súgta meg egyik kollégám, hogy a "Futtatás" ablak bizony egy egyszerű WIN + R (mint run) kombinációval is előhozható, méghozzá minden egyéb módszernél gyorsabban ugye. [/off]

 
A txt fájl maradék öt során első ránézésre látszik, hogy nem sokat basztak rá. Minden második sorban más a futtatható állomány neve, néhol egy-egy alulvonás befigyel, ugyanígy random portokon csatlakozunk az eszközhöz. Igényess... Magyarázat sehol, csak hogy hát ezeket köll itten futtatnyi.
Hát kedves etanol kütyü gyártó, baszod, ha én azt futtatom ami oda van írva, akkor bizony 5 szép kövér hibaüzeneten kívül semmi mást nem kapok. Fakk. Leginkább olyasmiket olvashatnék, hogy "... is not recognized as an internal or external command". Merthogy nem csak hogy néhol ez, néhol az a futtatható állomány neve, de hogy a sok elcseszett közül egyik név sem egyezik azzal, ami az adott mappában levő fájl neve...

Nem magam miatt vagyok mérges, hanem a többi, talán kevésbé "informatikai rutinróka" jellegű E85 vásárló miatt.  

Szarért kell 5 sorban leírni, mint egy óvodásnak, hogy hogy nyílik egy parancssor, ha utána kurvára használhatatlan parancsokat irat be velem?
Grrrr. Mindegy is, lényeg a lényeg, futtatgattam a parancsokat, úgy hogy működjenek is. Ja a szokásos cucc.exe --help vagy /? vagy -h persze semmit nem csinál, hátha megtudnám hogy kell használni, vagy hogy milyen paraméterek vannak egyáltalán.
Szóval mint a betanított kismajom a txt alapján futtat, firmware alig 1 perc alatt frissül, grafikus felület indít, config betölt, indít, röffen, örül :)
 

 

Holnap reggel kiderül mennyire bírja a gép az igazán hideg indítást. Lesz szerencsém reggel 6-ra dolgozni menni, ami azt jelenti, hogy 5:30 körül fogok indítózni. Ahogy nézem kb 2°C lesz.

 

Címkék: etanol bioetanol e85 bioetun rs232

 2010.06.28. 15:44

Egy korábbi bejegyzésben még kérdőjelesen szerepelt ez az "Átalakítás" téma. Ma pontot tettem a végére.
Az egyik átalakítással is foglalkozó érdi benzinkúttal egyeztettem egy időpontot szerda reggel 8-ra. Igen, fura módon ez egy olyan benzinkút ahol átalakítást is vállalnak :)

Az van, hogy az átalakító műhely a BioETUN v3 -ra esküszik. Gondoltam ők tudják, én egy másikkal szemeztem, de jó lesz - biztos valami jó kis barter biznisz van mögötte :P
Viszont náluk láttam először értelmesen megindokolva, hogy miért is jó a kapcsolós E85 elektronika - amikor nem magától próbál rájönni az autó mit raktál bele, hanem te kapcsolod. Először kicsit húzódoztam tőle, aztán...
Van pár pro és kontra érv, de leginkább mi a radai rossebért akarod kapcsolgatni vaze?
Nem azért veszel átalakítót mert E85-öt tankolsz amikor csak teheted?! Szóval ne várd már szegény kis elektrobasztól, hogy rájöjjön - pár kilométer alatt - hogy mizu, inkább mondd meg neki te és kész. Ott és akkor. Úgyis az lesz legrosszabb esetben hogy félévente egyszer Rölytökmuzsaj és Csajágröcsöge között félúton fogsz benzint tankolni, mert nincs más. Akkor meg egyszer kapcs és kész.

Miért nem veszem meg az átalakító kit-et és szerelem be magam?

  1. Örök gari :) - ehhez szervizes beszerelés nem árt, nehogy a "nem szakszerű mifaszom" kitételbe tudjanak kapaszkodni
  2. Okés, beszerelem és? Megtippelem jók-e a programozott értékek a kocsinak?
    (Jaigen, merthogy ez a bizonyos ajánlott E85 kütyü programozható. Állítólag, nem igazán kell ha egyszer jól beállították, de lehet.)
    Nem árt az ilyen dolgokat műhelyben kimérni. Károsanyag kibocsájtás, égés tökéletessége, stb.
  3. Lehet aki már beszerelt ebből 100-at jobban tudja hogyan kell, és nem fogja pl olyan helyre rakni az átalakítót, ahol a 80°C-os maximum működési hőmérséklete kevésnek bizonyul ... és mire legközelebb felnyitod a motorháztetőt, láthatod az E85 kütyü környezetbe lágyan "beleolvadó" sziluettjét

Szóval szerdán átalakítok... átalakíttatok.

 

Címkék: átalakítás etanol bioetanol e85 bioetun

süti beállítások módosítása