2010.07.14. 23:48

Igen, megcsináltuk! Sikerült elérnem, hogy szinte teljesen úgy indul az autó mint ahogy benzinnel is tette.
A két pici különbség, hogy valamivel hosszabban kell indítózni, és hogy eleinte minimálisan ingadozik az alapjárat. A konfiguráció tehát alapjaiban véve megfelelő, kisebb finomhangolás vájtgépészfülű felhasználók számára még lehetséges.

Íme egy szép kis ábra az esti etanolos mérésről:
 


Az ábrára kattintva megnézheted nagyban is, úgy pedig már elég jól látszik a fordulatszámot reprezentáló lila vonalviselkedése. Az elején rögtön beáll egy stabil fordulatra, majd mikor a narancssárga vonal zuhanni kezd, ezzel jelezve, hogy véget ért a 30 másodpercre állított melegedési fázis, akkor a motor kicsit bizonytalanná válik, majd valahol még 30-60 másodperc eltelte után stabilizálódik.

Maga az indulás - ha úgy tetszik beröffenés - szinte tökéletes. Tarthatna egy picit rövidebb ideig, de egyébként semmi probléma.

Az egyik korábbi posztban írt todo lista első eleme, miszerint állítsam 10 másodpercre az indítózás utáni fázis hosszát, meglehetősen rossz ötletnek bizonyult. Ezt még a reggeli mérés grafikonja bizonyítja:


Itt jól látszik az előző ábrához képest förtelmesen hatalmas kék hegy (indítózási túldúsítás), és a hegyomlás alatt vicsorgó összekócolt lila farkasfogak (fordulatszám). Innen egyértelműen lehetett következtetni a hiba okára. Visszavettem tehát ezt az értéket az eredeti 2 másodpercre.

A többi konfigurációs érték honnan jött?
Nos bevallom, eddig nemigen néztem szét a kis etanol kütyü konfiguráló program mappájában, és a leírást is csak felületesen olvastam át. Így történhetett, hogy csak most vettem észre, hogy van egy swift-hez való konfigurációs fájl a csomagban, amit ráadásul elég markánsan eltér azoktól az értékektől amit nekem a szervízben beállítottak.
Egyre inkább úgy érzem, hogy kb semmit sem méricskéltek a srácok, csak beszerelték, pár adaton módosítottak, amiről biztosan tudták hogy jó lesz, beindították, beröffent, oszt "jólesz az haggyad".
No de vissza a konfigurációhoz. Először csak egyszerűen ezzel a swift-hez valóval próbálkoztam kicsit összegyúrva a korábbi konfiggal, és rögtön érezni lehetett a javulást. Kevesebb fulladozás, kevésbé kilengő fordulatszám, hamarabb magához térő motor. Az konfigurációs táblázatból rögtön látszott, hogy sokkal, de sokkal üzemanyaggal operálunk. Ezen tuningoltam egy kicsit és lőn első ábra majdnem tökéletes indulással :)

A sikeren felbuzdulva továbbmentem a következő számú feladatra: főkompenzációs érték. A gyári beállítás 22, azaz 22%-kal kap több üzemanyagot a bemelegedett motor a benzinüzemhez képest . Ezen még az autó képes kb 10%-os plusz-mínusz korrigálni, de ez nagyon típus függő, jobb eltalálni a megfelelő értéket.


Itt sorra egymás után 17, 13, 7 és 0 (!!) szerepel főkompenzációként (zöld).
Az igazán meglepő az, hogy mindegyik esetben, még a 0 extra dúsítás mellett is gond nélkül beindult a motor, és stabil fordulatra állt be. (A végén a kis lila tüske egy gázfröccs :)

Na mondom ezt most már ki kell próbálnom. A párszáz méteres próbakör során viszont kiderült, hogy 0-ra ugyan beindul a gép, a motor szépen forog, viszont ereje egy szál se. Ahogy meg kellene mozdulni, úgy viselkedik, mintha kemény mínuszok röpködnének odakint. Rángat az autó, vánszorog, nagyon lassan pörög föl a motor.

Jól van, akkor a 0% extra dúsítás felejtős, gondolom a 7 is. A következő meseszám a 13 :)
Határozottan jobb a 0-nál, de inkább ne forszírozzuk. Maradjunk csak szépen a 17-nél. Azzal már úgyis mentem ma kb 10 km-t és egészen jónak érződött.
A mai nyerőszám tehát a 17-es.

Azt hiszem leszek olyan eszelős hogy addig bizgetem a gépet, amíg az indítási folyamat is el nem éri a tökéletest :)

 

Címkék: mérés etanol bioetanol grafikon e85 dúsítási arány átalakított autó

 2010.07.11. 22:22

A napokban többször is méregettem a bioetun átalakító kütyüvel. Logoltam, táblázatkezeltem, adatfeldolgoztam, diagramot gyártottam, diagramot bambultam, gondolkodtam... egyes mérési eredmények alapján arra jutottam, hogy bizony mégiscsak túl sok az etanol indításkor, nem túl kevés. Mint utólag kiderült balga módon erre a következtetésre egy nem teljesen hideg állapotban végzett mérés eredményeiből jutottam. Így történt az hogy én bizony kikapcsoltam - azaz 0 másodpercre vettem - az indítózás utáni fázis hosszát. Ez ugye pont arra jó, hogy az első - indítási - fázis után, mikor az önindító már nem teker, még pár másodpercig extra mennyiségű etanolt juttatunk a motorba, mert az hideg és az üzemanyag rendszer rögös útvesztőin az alkohol könnyebben lecsapódik mint a benzin, és így nagy része elvész.

Szóval ma délután már indítózás utáni fázis nélkül kűködött a verda, aminek meg is lett az eredménye:
 


Itt a kék csík az etanol dúsítás mértéke %-ban, a piros csík a fordulatszám (a szép grafikon érdekében 10-zel osztva :)

Látható, hogy az első 10 másodperc (6 és 26 között) elég kritikusan telt. 9-nél még egy elég érdekea 0 rpm is befigyelt - ez nyilván valamiféle mérési hiba.


A mostani TODO lista:

- indítózás utáni fázis 10 másodpercre állít

- főkompenzációs paraméterrel játszik
Üzemmeleg motorral játszunk, hogy ne befolyásoljanak extra paraméterek
122 % -> lejjebb próbálkozni már csak azért is mert akkor kevesebbet fogyasztunk :)

- indítózási fázis paramétereivel játszik
Itt kb azt lehet meghatározni, hogy milyen hőmérséklet mellett milyen E85 túldúsítást alkalmazzunk
Ezt a legjobb lenne mindig hideg motorral. El fog tartani egy darabig :S

 

Címkék: mérés etanol bioetanol grafikon e85 dúsítási arány átalakított autó

 2010.07.08. 11:50

Rámértem a kis progival amit kaptam az átalakítóhoz. A kék vonal a dúsítás a benzines arányhoz képest %-ban. Igen, az tényleg 250%-ot jelent indítózáskor, ami a végén leér 22%-ra. A piros a felmelegedési kompenzáció - amíg hideg a motor kap plusz naftát. A zöld az indítózás plusz kompenzáció, mivel az első pár másodpercben extra sok üzemanyag kell, innen a 250%. Az ábrán ugyan nincs rajta, de a motorfordulat az ábra szerinti 17. és 27. másodperc között (vízszintes tengely) ingadozik kb 650 és 1100 között. Itt még valószínűleg kellene neki némi extra üzemanyag, mert ha gázt adok, nem ugrál.
A program részletes leírását elolvasva kiderült, hogy nem 3, hanem 5 fázisban működik a kis átalakító.

ST:00 - Nem forog a motor (nincs injektorjel)
ST:01 - Önindítózás (forog a motor és a feszültség beesett)
ST:02 - Beindulás utáni dúsitás idôtartam
ST:03 - Átmeneti állapot (nem látható)
ST:04 - Felmelegedési dúsítás (minden kompenzáció mûködik)
ST:05 - Felmelegedési fázis vége (lineárisan 8 s)
ST:06 - Normal üzemi állapot, csak a fôkompenzáció aktív (illetve a gyorsítás,  paraméterezve van)

Forrás:
http://www.e85tuning.hu/BioETUN_v4_hasznalati.pdf


Ezek közül nekem a 2. fázis hosszát kellene megnyújtanom, az alapbeállított 2 másodpercről mondjuk 5-re.
Este próbálkozom :)

 

Címkék: mérés etanol grafikon e85 dúsítási arány átalakított autó

süti beállítások módosítása