2011.06.18. 13:58

Korábban az E85kutak facebook oldalán került meghirdetésre a "Tavaszi nagyigazítás" nevű megmozdulás. Ez arról szólt, hogy nekiálltunk a több mint 400 hazai bioetanol kút helyét egyesével szépen műholdas térképek, leírások és egyéb webes források segítségével kiigazítani. Nem volt egyszerű a történet. Az eredeti GPS koordináták jórészt google maps által biztosított cím alapú keresés eredményei, ami hát finoman szólva is pontatlan, főleg az olyan címek esetén, mint "Falucska - külterület xxx/yyy helyrajzi szám". Ilyenkor a gugli általában a falu közepére, a főtérre bökte a pontot. Ebből adódóan szinte minden kút koordinátája változott a munka során, van amelyik csak néhány méterrel került odébb, de akadt olyan is, amelyik kilóméterekkel.

Néhány hete a munka elakadt. Több, mint 350 kút koordinátája már biztosnak mondható, viszont a maradék kb 50 helye továbbra is bizonytalan. Ezek a kutakat sem a hungrana, sem a holtankoljak, sem egyéb források nem jelölnek pontosan. Még olyan "trükköt" is próbáltam bevetni, hogy a holtankoljak oldalán benzinkútra kerestem az adott településen - mert ugye E85 kút látványosan kevés van náluk nyilvántartva, viszont ahol E85-öt kapni, ott benzint is. Ez sokszor segített, de sok esetben csalódnom kellett. A hungrana oldalán is láttam nem egy a fentebb leírt, cím alapján google maps által falu közepére pozícionált töltőállomást.

Maradt tehát kb 50 kút, aminek a helye továbbra is bizonytalan.

És itt jösz TE a képbe!

Igen, TE, aki láthatóan érdeklődsz a bioetanol iránt, hiszen ezt a blogot olvasod :), te, aki lehet, hogy épp az egyik ilyen "ismeretlen" kút mellett haladsz el nap mint nap, te aki sokat adhadsz a közösségnek csupán egy egyszerű levéllel.


Szeretném a segítségedet kérni! Az e85kutak oldalon létrehoztam egy "bizonytalan" oldalt:

http://e85kutak.info/bizonytalan.aspx

Ha az itt szereplő kutak pontos hollétéről információval rendelkezel, kérlek írd meg levélben az info kukac e85kutak.info címre. Nem kell nagy dologra gondolni, egészen egyszerű "az x és az y utca sarkán" jellegű leírások bőven megfelelőek, persze azon sem sértődök meg ha google maps linket, paint-tel kidekorált screenshot-ot, vagy GPS koordinátát küldesz :)

Előre is köszönöm mindenkinek a segítséget!

Címkék: közösség benzinkút etanol bioetanol e85

A bejegyzés trackback címe:

https://e85-project.blog.hu/api/trackback/id/tr752994952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amatőr 2011.06.18. 17:12:08

Száva utcai kút a térképen jelzetthez képest két sarokkal arrébb van, pont a Fogadó utca torkolatával szemben, egy volt ipartelep területén, bent az udvarban:

www.norc.hu/pano/oYxTk56i/
www.norc.hu/pano/RHPAhdh7/
www.norc.hu/pano/UhyzuBhN/

Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.06.19. 14:16:23

@amatőr: Tökéletes, pontos leírás, nagyon szépen köszönöm!

amatőr 2011.07.09. 11:53:01

Nem adom fel :)
Nem rég még volt jelezve a térképen bizonytalan kút Turán. A Régi vásártér 6 alatt jelzett kútnak nyomát sem találtam, az egész területet épp felújítják.
A Hévizgyörkön található kútnál csak át kell rakni a térképen a jelzést az út másik oldalára. Hévizgyörkről Galgahévíz irányába menve a település vége előtti utolsó épület a benzinkút (Ady Endre u. 71). Nem 0-24 órás, de a pontos nyitvatartást sajnos elfelejtettem, talán 7:00-21:00. Magán kút, a Gohér Kft üzemelteti, biztos elárulják a nyitvatartási időt:

www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/goh%C3%A9r-kft--54455.html
A Cylex persze rossz helyre tette a térképen a jelzőt, Bagon is van Ady Endre utca.

A kút:
kepfeltoltes.hu/view/110709/hevizgyork_e85_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.07.11. 09:46:13

Csak ismételni tudom önmagam, ismét @amatőr: Tökéletes, pontos leírás, nagyon szépen köszönöm! :D
süti beállítások módosítása