2011.06.06. 15:53

Múlt héten megléptem amit terveztem, egy icipicit túl is haladtam: 25% és pár deci E85 gurult be a tankba. Az eredmény? Felemás. Kicsit többet eszik az autó, de tényleg pár deci, maximum fél liter autópályán. Ami viszont furcsa, és nem számítottam rá - illetve kicsit későbbre vártam - az az enyhe erőtlenség magasabb fordulaton. Lehet hogy csak én képzelgek, lehet hogy ennyit számít, ha piszokmelegben légkondival hárman ülünk az autóban, de mintha lomhább lett volna pályán a gép. Most hogy ezt így leírtam, kb meg is magyaráztam magamnak a dolgot. Igen is tud számítani, hogy eddig 20 fokban közlekedtem este 2-3 fővel, csak néha klímázva, most meg 33 fokban 3 fővel végig klímázva. Ez lehet az egyik ok az enyhe lustaságra. Van még pár, hallgassuk végig.

Ahogy az előző posztban is írtam, szerettem volna egészen pontosan tankolni azt a bizonyos 8 és fél liter körüli E85-öt, meg a maradék kb 2-3 litert a tankba, és ilyen kis szöszöléssel nem akartam Taszi bácsit idegesíteni, ezért hát szánom bánom, de beálltam egy Agip kútra.

[intermezzo]
Mentségemre legyen mondva, szóvátettem a bioetanol árát, és megkérdeztem a kutast, hogy tudja-e hogy egy bioetanolos autó 20-30%-kal többet eszik. Na mi volt a válasz? "Ááá, hát nincs az, csak 5-10%". Mondom, nem, az bizony sok-sok ismerős és saját tapasztalat alapján 20-30. Itt be is fulladt a vita, kérte a következő vásárlót. Szóval egyrészt nem tudják, vagy nem akarják tudni, másrészt leszarják. Ha viszik ilyen áron is, hát vigyék.
[/intermezzo]

Szóval igazából nem ott tankoltam ahol szoktam, így simán lehet még a kutakon árult üzemanyagok között is ennyi különbség.

A következő lehetséges közrejátszó tényező egy kicsit fura, de most már több helyről hallottam. ( Lehet, hogy csak körbeért az urban legend :) ) Arról van szó, hogy az autók ugye némiképp képesek alkalmazkodni a beléjük tankolt üzemanyaghoz - ukrán benzinből bármi többet fogyaszt, mint OMV MaxxMotion-ből. Viszont mikor történik ez az alkalmazkodás? Optimális esetben folyamatosan, de - és itt jön a pletyka - állítólag van olyan gépjárgány, ami azután végez komolyabb korrekciót, miután jelentősen változott az üzemanyagszint = tankoltál. De mennyi ez a jelentősebb változás? Lehet hogy 10-12 liter még nem az. Vagy egyáltalán, tényleg van ilyen, hogy tankolás után jelentősebbet korrigál az ECU? És ha van ilyen az én járgányom ilyen? 

Az utolsó lehetséges ok: üzemanyagszűrő. Egyelőre nem sikerült megtalálnom a helyét - mondjuk nem is nagyon kerestem. Ki kellene deríteni, hogy meg tudom-e oldani otthon is a cserét, vagy be kell jelentkeznem kedvenc hondásomhoz. Arra ugye számítok, hogy el fog dugulni, viszont most még kicsit korainak érzem, meg egy duguláshoz képest enyhe erőtlenségnek, az Accordnál sokkal érezhetőbb volt, hogy eljött az idő. No mindegy, ez is egy lehetőség.

Sok-sok kérdőjel. A projekt úgy érzem megérett egy kis kivárásra. A következő tankoláskor igyekszünk tartani a 25% körüli E85-B95 arányt, biztos ami biztos.

Címkék: fogyasztás benzin teljesítmény benzinkút arány etanol bioetanol e85

A bejegyzés trackback címe:

https://e85-project.blog.hu/api/trackback/id/tr1002961779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása