2011.03.11. 14:16

Érdekes jelenségre lettem figyelmes a napokban. Azt hiszem azt már írtam, hogy az egyik nagy gyártóval való konzultáció közben fény derült arra, hogy az esetemben is jelentkező 30%-os túlfogyasztási adat Honda motorok esetében teljesen normális és más többszörösen igazolt tapasztalat. Viszont a gyártó embere hozzátette, hogy ez persze használattól függ. Nyilván, gondoltam, hiszen például rövid távon hidegben, ugye az ilyenkor szokásos megnövekedett benzines fogyasztáshoz képest is látványos plusz E85 fogyasztás tud produkálni egy-egy járgány.

Igen ám, de addig-addig olvasgattam fórumokat, hogy egy számomra eddig ismeretlen, egészen új jelenséget fedeztem fel a sorok között. Ahogy egyre több az eladott átalakító, egyre több a Hondás is, aki panaszkodik a látványos fogyasztási adatok miatt. Ekkor olvastam a meglepő instrukciót: 

Pörgesd jobban!

Panaszos emberünk hozzám hasonlóan általában nyugodt, Hondához képest eszement lapos vezetési stílust produkál: 2000-2500 között már felvált. Már hallom a felhördülő Honda fan hadat, "5000 alatt csak pirosnál legyen a motor!", és hasonlók.

A fórum tanúsága szerint emberünk megfogadta a tanácsot, és lám, furcsa módon érezhetően csökkent a fogyasztása. Ezen felbuzdulva érkezett még pár hozzászóló, aki ugyanerről a jelenségről számolt be. 

Ez a dolog teljesen passzol ahhoz, amit én tapasztalok. Városban, ahol szépen elváltogatok 2000-3000 között, a túlfogyasztásom kb 30%. Viszont autópályán, ahol egyáltalán nem váltogat az ember, viszont tartósan 3500-4000 körüli fordulaton járatja a motort, na ott 26-27% körüli az extra üzemanyagigény.

Hogy miért van ez? Nem teljesen értem a dolgot, de gondolom valahogy az "alul semmi, felül odab@asz" motorkarakterisztikával van összefüggésben. Így viszont nyilván nem kizárólagos Honda jelenség, de mindenképpen a Japán közeli gépekre lehet igaz.

 

"Gyere pörögj, míg bírsz!"

 

 

Címkék: fogyasztás teljesítmény költség etanol bioetanol e85 átalakított autó

 2011.03.07. 20:59

A napokban elég csúnya számokat láttam Agip kutak előtti totemeken E85 kategóriában. Nem ritka a 280 fölötti literenkénti ár, sőt. Ez mondjuk "érthető", ... Nem, nem érthető, hacsak nem szeretnék maguk alatt teljesen szétnyiszitelni azt a bizonyos fát, vagy ha az a kép jobban tetszik, az utolsó csepp tejet is kifacsarni a profitadó tőgyből... esetleg az utolsó tojást is kipréseni az aranytojást tojó tyúk seggéből, ráadásul nem a "hagyományos", hanem a csirkhasfelmetszős béltrancsírozós módszerrel elkövetve...

Nah... ott tartottunk, hogy nem annyira érthető, mint inkább megmagyarázható a mostani árelemlés is a szokásos pöcsebbnél pöcsebb indokokkal, köztük az élen a benzin árával. Na de itt álljunk meg. Az egyik útbaeső Agipnál 371 a benzin és 283 az etanol !?! Háde baszki. Az általánosan betartott 100 Ft az hol van? - ..."betartott"..., ez be hogy rohadjon meg.

Ami persze amúgy is faszság, hiszen a folyamatos áremelés miatt százalékosan ugye a 100 Ft egyre kevesebb, az autó meg nem 100 Ft-tal eszik többet, hanem az enyém pl 30%-kal, de azt hiszem egyszer már kifejtettem. Namost, 371 / 283 = 1.31, azaz a különbség 31% ... örülök. 31-30 = 1 azaz EGY kurva százalék.

Kedves Agip... mikor fogjátok fel, hogy ha ilyen icipici különbséget hagytok a két üzemanyag között, akkor egy igen keskeny réteg marad meg nektek, mint vevőkör:

- akik mákosak, és csak 20% körüli túlfogyasztásuk van
- akik tuning céllal használnak etanolt
- akik már átalakították a kocsit, nem félnek az etanoltól, és kellően elvakultak ahhoz, hogy az ilyen pofátlan árak mellett is tovább használják, és ezzel talán kicsit segítsenek a magyar mezőgazdaságnak és feldolgozóiparnak, miközben savanyú képpel, de élvezik a megnövekedett teljesítményt... az olyanok, mint én.

Persze b@szok én nálatok tankolni, mikor itt van nekem Taszi bácsi :P

Címkék: teljesítmény benzinkút költség etanol bioetanol e85 megtérülés

 2011.02.23. 01:28

Eltelt több, mint egy év, mióta az első liter E85 lecsúszott Tütü torkán. Ez alatt elgurult vagy 18000 km, és azt kell mondjam semminemű etanolhoz köthető meghibásodás nem történt.

Persze, mivel Tütü decemberben töltötte be a 18-at, előfordultak hibák, de ezek mindegyike mechanikai, nagyrészt futóműhöz köhető dolog volt. Így, hacsak nem kötjük ide az etanol nyújtotta fergeteges plusz nyomatékot, amivel jól megterheltem a hajtásláncot, aligha írhatóak ezek az E85 számlájára.

Apropó plusz nyomaték. Még az elején haboztam kijelenteni, hogy léteznek azok a bizonyos extra newton-méterek. Magam is kételkedtem bennük, hiszen ha az ember akár csak egy króm kipufogóvéget ragaszt egy trabi seggére, már attól is azt érzi a kis pszichéje, hogy jobban megy a gép. Eleinte azt gondoltam az én kis lelkemmel is ez történik. Leírták, hogy jobban fog húzni a járgány, ha etanolt tankolok, hát naná hogy azt érzem, hogy jobban húz. Pedig nyútonék bizony ott vannak.

A hétvégén hosszú idő óta először adódott olyan alkalom, hogy egy hosszabb autópályás szakaszon csak ketten ültünk az autóban. Vasárnap délelőtt volt, sehol senki. Nyugis 130. Ekkor még nem is nagyon tűnt fel semmi. Inkább este, hazafelé a tömegben: 130-110-150-130 ahogy a forgalom és a helyzet megkívánta. Na itt éreztem újra, hogy a járgány igen lelkesen reagál a gázadásokra, és az emelkedős részeken is vígan tartja a megengedett maximumot.

Tudom, írtam már erről, csak mostanában valahogy vagy mindig hárman-négyen ültünk a kocsiban, tele csomagokkal, vagy rossz volt az idő, vagy helikopter hangok jöttek a futóműből... szóval jól esett megint érezni, hogy van ennek az etanol játéknak egy ilyen oldala is.

És az egy évnyi tanulság?

  • Nem, az E85 nem marja szét a csöveket, meg semmiféle gumialkatrészt. Nagyon sokan szajkózzák mindenféle, hogy de ők azt hallották. Pontosan: hallották, és nem tapasztalták.
  • Nem, az E85-től nem lesz gyengébb az autó, sőt
  • Nem, az E85 nem keni kevésbé a motort és koptatja rommá, mert akkor nem éreztem volna a fenti Newton-családot 18000 km használat után
  • Nem, az E85 nem égeti szét a motort. A szegény keverékkel járás, az égeti szét a motort. Ez általában akkor van, ha valaki égő check engine lámpával, jellemzően átalakító nélkül, 50%-os arány fölött próbálkozik etanollal.
  • Igen, idős autónál jó eséllyel eldugul az üzemanyagszűrő. A szűrnek az a dolga hogy elduguljon, ha sok a retek a rendszerben
  • Igen, a magyar jogrend határtalanul bölcs, így lehet az hogy ami nyugaton engedélyezett a gyártásnál, azt kis hazánkban nekünk kell megtennünk: keverjünk egy kis benzint az E85 mellé, főleg télen
  • Igen, télen sajnos még átalakítóval is érezhetően nehezebben indul az autó, mint benzinnel
  • Igen, sajnos vannak olyan kutak, ahol rossz minőségű etanolt árulnak, ugyanúgy, ahogy vannak olyan kutak, ahol rossz minőségű benzint árulnak
  • Igen, sajnos az etanol ára követi a benzinét
     
  • Igen, az E85 legális :) - még mindig van aki megkérdezi

Címkék: teljesítmény etanol bioetanol e85

 2011.01.14. 01:21

A benzin drága. Mihez kezdhetek, ha olcsítani akarok? Az egyik legegyszerűbb módszer manapság az E85-átalakítás... merthogy egyetlen kis kütyü beépítésével és némi állítgatással máris kész a szuperzöld spórgép... és még megy is, mint a veszett egér :) Van azonban egy kis gond. Az E85 sem olcsó. Hmm. Akkor mit lehet még? LPG. Az autógáz manapság már nem az, ami több 10 éve volt. Bevallom bennem is a sokat zabáló, erőtlen, óriástartályos fisfosok képe élt. Meglepődve hallottam például, hogy egy mai gázrendszerrel szerelt autó először is egyáltalán nem gyenge, sőt, az etanolos üzemhez hasonlóan kicsit még nyomatékosabb is, mint benzin üzemben. Emellett a fogyasztási adatok is sokkal kedvezőbbek, mint régen. Általános adatokról persze itt sem tud senki beszámolni, mindig minden az adott autón és az adott rendszeren múlik. A következő régi hiedelem, hogy ezek az autók igencsak nehezen indulnak. Nos gázzal lehet hogy igen, viszont egy mai gázos autó nem gázzal indul! Hopp, itt a trükk. Amíg hideg a motor, addig benzin üzemben jár az autó, majd mikor az autó kellően bemelegedett, automatikusan és észrevétlenül átvált LPG-re.
És ... ÉÉÉS * dobpergés * 200-210 Ft literje!

Hát nem csodás? Hol a buktató?

Először is az ár. 200-300 ezer forint egy korszerű átalakítás, aminek során nem kicsit bele kell nyúlni az autó üzemanyag-rendszerébe, míg E85-nél az ár ennek töredéke, 40-70 ezer forint készüléktől és beszereléstől függően. Emellett etanol esetében az autó rendszereit minimálisan kell csak megbolygatni (kábelezés).

Mivel az LPG átépítés komoly átalakítással jár, aminek eredményeként egy nagynyomású (vajon mennyire nagy?) tartály is beépítésre kerül, jogos, hogy ez után külön vizsgára kell küldeni az autót, valamint a tartályt az autótól függetlenül is időnként (több év) szintén vizsgáztatni kell.

A tartállyal el is érkeztünk a következő érzékeny ponthoz: a csomagtér. Vagyis annak hiánya - kis túlzással. Itt azért megemlíteném, hogy manapság inkább a pótkerék helyére szerelhető tartályok hódítanak. Ezek ugyanis effektív csomagteret nem használnak, viszont azt hiszem az a pótkerék nem véletlenül van az autóban. Ezt legegyszerűbben talán defektjavító spray beszerzésével pótolhatjuk, amivel, ha nem is sokáig, de legalább a következő gumisig el tudunk vergődni ha nem nagy a baj.

Ahogy fentebb is írtam, az autó a hidegindítást követően benzinnel kezd el üzemelni, az pedig hogy mikor vált át LPG-re szintén nagyban függ az adott autótól és a használattól. Igazából itt sem lehet előre megmondani, 2-3-5-10 km?

És végül, a mélygarázs. Valamilyen, számomra nem teljesen világos okból, a gázos autók ki vannak tiltva a mélygarázsokból. Hogy miért? Bevallom eddig csak találgattam, de ígérem jobban utánanézek. Jelenleg a jogász és a péklapát esetét vizionálom a háttérben.

Most akkor megéri, vagy nem?
Sajnos itt sincs igazi válasz. Mindenkinek magának kell eldöntenie.
A gázüzem elsőre egy nagyobb befektetés, viszont azt szokták mondani, hogy az E85- és az LPG-átalakítás nagyjából egyszerre térül meg. Ettől a ponttól kezdve azonban a gázüzem sokkal többet hoz... azaz sokkal kevesebbet visz :) De: nincs mélygarázs, nincs pótkerék, van viszont külön vizsga, és benzinüzem hidegben.

Kellemes számolgatást :)

Címkék: fogyasztás kalkulátor átalakítás teljesítmény költség etanol bioetanol tévhitek e85 megtérülés műszaki vizsga

 2011.01.08. 18:37

Ahogy azt egy korábbi posztban írtam úgy néz ki tavasszal a mostani E85 pusztítómat megfosztják trónjától. Egy fiatalabb, jobban autópályára termett etanol-újonc veszi át a helyét. A versenyzők egy része ismerős lehet a korábbi posztból, egy részük új, egy részük viszont kiesett.

A versenyzők: 
Seat Toledo/Leon 1.8T 2002-2005  
Honda Civic 1.6 2001-2005
Honda Accord 1.8-2.0 2000-2002
Volkswagen Passat 1.8T 2000-2005 
Skoda Octavia RS (1.8T) 1996-2010
Toyota Avensis 1.8-2.0 2000-2003


Mi történt szegény Avensis-szel? Ez a generáció bizony már közvetlen befecskendezéses motorokkal készült, ami önmagában még nem bűn, sőt, viszont ha E85-tel szeretné használni az ember, akkor bizony az. Körbekérdezgetten nem is tudom már hány fórumon, levlistán, közösségi portálon, és az lett a konklúzió, hogy bizony a közvetlen befecskendezés nem fér össze az etanollal (sőt, autógázt sem javasolnak ilyen motorokkal párosítani). Pontos műszaki indoklással nem nagyon szolgálhatok, viszont rossz tapasztalatokkal igen, pl ezen a Toyota fórumon. Ezen kívül az egyik magyar E85 átalakító gyártót is megkérdeztem, ők sem javasolják ilyen üzemanyag-rendszerű autók átépítését. Arra jutottam a hozzászólások alapján, hogy a dolognak köze van ahhoz, hogy az injektor itt már közvetlenül a hengerbe fecskendezi az üzemanyagot, sok-sok bar nyomáson, ilyenformán ez ugyan korszerűbb és takarékosabb, viszont érzékenyebb rendszer, ahol ha valami itt nem pont úgy működik ahogy a gyárban megtervezték, az bizony könnyen meghibásodáshoz vezethet.


Ejtsünk pár szót az további versenyzőkről is:

Civic
Meglepő ereje van, ahhoz képest hogy 1.6. Nem elsősorban a 110 lóra, inkább a 154 NM nyomatékra és a csupán 1100kg-os tömegre gondolok. Előnye, hogy 7 litert eszik pályán, városban is elmegy 8-ból. A csomagtere is meglepően nagy. Hátránya, hogy kategóriájához képest elég drágának mondható.


Accord
Túl sok racionális érvem nincs. Nagy, kényelmes, és a mostani is Accord :)
Nehezebb és többet is eszik, mint a Civic. Egy generáció hátránya is van, viszont olcsóbb is. Nagy valószínűséggel nem ez lesz a befutó.



Passat
A kedvenc 1.8T motorommal, egészen jó áron, viszont cserébe a korabeli Audikhoz hasonló soklengőkaros első futóművel, ami ugyan odaragaszt az útra, viszont cserébe gyorsan elhasználódik és legalább mocsokdrága javítani.


Octavia RS
Szintén 1.8T, meglepően kedvező fogyasztás még a Leonhoz képest is, hatalmas csomagtér, viszont Skoda. Biztos én vagyok előítéletes, de a Skoda mindig is a Volksvagen csoport mostohagyereke volt. 
Ugye az "Audi - VW - Seat - Skoda" sorrend minőségben, árban, presztizsben mindig is meg fog maradni, amit maga a gyártó is úgymond "érzékeltet". Gondoljunk csak az alap motorokra, a maximális elérhető felszereltségre, a felhasznált anyagokra, stb. Ez az egész sorrend dolog kicsit talán vallás kérdése is, az utolsó két helyezetten szoktak vitatkozni :)


Leon / Toledo
A Toledo igazából egy nagyseggű, de nehezen pakolható Leon. Továbbra is ez utóbbi a befutó nálam. Pályán valós 130-nál 3300 körül forgó motor, 8l / 100km, benzineshez képest eszement nyomaték (235NM) már 2000 körüli fordulattól. És erre még lapátoljuk rá azt, hogy turbós motorok esetén a teljesítmény-növekedési / túlfogyasztási adatok elég kedvezőek.


Ami a japánok ellen szól, az az alkatrész ár és a szerviz ellátottság. VW-t mindenki tud szerelni, a sarki fűszeres is - legalábbis azt állítja magáról, erre mondjuk nem árt figyelni. A mostani járgányon meg akartam nézetni a vezérműszíjat, és az a helyzet, hogy nem nagyon lehet. Illetve lehet, de akkor már annyira szét van bontva a gép, hogy nem sokkal drágább ha mindjárt cserélve is van, ami olcsón, a kedvenc bontómban 55k. Ezzel szemben a Leon familiában egy komplett vezérlés (szíjak, görgők, vízpumpa) 30-40k + a szerelés 30-35k, de akkor aztán minden lóf@sz ki van cserélve. További előny a németek javára, hogy rengeteg "tuning" alkatrész van mindegyikhez, baromi olcsón. Nem mintha célom lenne az ilyesmi, de azért szolidan egy-egy sport-betét, dob, lengéscsillapító csak-csak befigyelhet :)


A japók előnye egy, de az üt. Egyszerűen nem romlanak el. Ezzel nehéz vitatkozni :)




PS:  E85-tel kapcsolatos 1.8T Audi/VW/Seat/Skoda tapasztalatokat nagyon szívesen fogadok, eddig elég keveset sikerült begyűjtenem.

Címkék: teljesítmény költség etanol bioetanol e85

süti beállítások módosítása