2011.08.30. 15:38
Tegnap úgy esett, hogy hamarabb végeztem a munkában. Nosza, be a bringát a kocsiba és irány a Börzsöny. Már régen akartam művelni egy ilyet, de eddig még valahogy sosem jött össze. Most legalább az is kiderült, hogy a bicó gond nélkül elfér hátul, csak az ülést kell kivenni. Mármint a bringából.
Na de hogy jön ez ide? Hol az etanol?
Az van, hogy a Börzsönyig az út kb 50km, és viszonylag hosszan Vác és környékén vezet, ahol igen sok a lakott terület. Ebből adódóan volt alkalmam találkozni vagy 4-5 bioetanol kúttal. Volt köztük kicsi, nagy, lepusztult és vadi zsír is. És az árak? Káosz. Volt kis magánkút, ahol 278 Ft volt, de láttam 309.9 Ft-ért. Ugyanúgy a mostani ajánlott fogyasztói árnak számító 299 Ft is ott díszelgett egy-egy totemen. Sajnos voltam olyan balga, hogy azt hittem, majd jól megjegyzem, melyik kúton melyik árat láttam, de sajnos így utólag már nem megy a beazonosítás, az viszont elmondható, hogy a kút milyensége nem függ össze árral. Közben index fórumot olvasgatva, ahogy látom többen 312 Ft-ról is beszálmoltak már, sőt ahogy nézem az Auchan 302.9-et rajzolt a Maglódi úti totemre, pedig az a kút mindig is olcsónak számított... ehh, továbbmegyek, a fehérvári madarasnál 308 Ft, ugyanakkor Solymáron 283.9 Ft ...

Nem kis fejetlenséget érzek, meg azt, hogy mindenki próbálkozik a "kiosztott saller" után magához térni, és beárazni a dolgot. 

Továbbra is azt gondolom, a Hungrana által publikált "ajánlott fogyasztói ár" az irányadó, ez a vízválasztó a drága és az olcsó kutak között.

Remélhetőleg pár nap, esetleg egy-két hét múlva már tisztábban láthatunk.

Címkék: etanol bioetanol e85 kutak

A bejegyzés trackback címe:

https://e85-project.blog.hu/api/trackback/id/tr123190846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása